Búzafűlét vásárolnál? Akkor ezt mindenképp tudnod kell!

A búzafűlét fogyasztók megannyi tapasztalata után nem kérdés, hogy a búzafűlé egy remek étrend-kiegészítő, jól mutatja ezt egyre nagyobb elterjedése és a fogyasztók és gyártók egyre nagyobb szaporodása. Igaz, ehhez a természet által alkotott egyszerű és mégis igen harmonikus ételre főleg a modern, természettől elszakadt nyugati embernek van szüksége, aki nem csak fizikailag “mérgezi” magát sokszor tudattalanul és kiszolgáltatottan a rohanó világnak, hanem mentálisan is. Ekkor a búzafűlé nem csak egy táplálék(-kiegészítő), hanem egyfajta visszakapcsolódás is a természet egyszerű bölcsességéhez. Elvégre a zöld növények mindig a tisztulást, az erőt, a nyugalmat segítik szervezetünkben, az “erdő lelkét” képviselik.

Azt is tudnod kell, hogy bár számos jótékony hatást kaphatsz a búzafűlé által, mindenki egyedien reagál rá, legfőképp mert mint összetett, komplex “rendszerek” számos tényező által vagyunk működtetve, így célszerűbb a búzafűlé egy rendszer részeként tekinteni, mintsem egy kizárólagos “megváltóra”. Hogy is lehetne mindegy hogy megadod-e a tested számára megfelelő pihenést és mozgást, megfelelő tiszta vizet / folyadékot, megfelelő nyugodt stresszmentes időszakot … és még sorolhatnám. Az igazi eredményhez, egy más látásmódhoz elegendő lehet belőle egy búzafűlé kúra, ami igazán akkor hatásos ha abban a 3-6 hétben több ponton is változtatásokat eszközölsz. Én azt tapasztalom, hogy te aki ide jutottál, hogy búzafűlét vásárolj, már nyitott vagy némileg másképp is működni.

Ha pedig csak a búzafűléről van szó, akkor persze abból is csak a legjobbat válaszd. Sok jó búzafű és búzafűlé gyártó és előállító van országszerte, és persze vannak “gyengébb” minőségű termékek is, amik persze szintén hatásosak lehetnek adott esetben.

Ahogy azt máshol is írom, annál nincs jobb ha magad neveld és frissen préseled a búzafűből a levet, hisz abban a te energiád van, és ennek számos más oka is van. Ehhez szükséges némi türelem, szaktudás, pár eszköz, megfelelő alapanyagok, de megtanulható és te is meg tudod csinálni.

Lehetőséged van frissen vágott búzafüvet is vásárolni (majd azt otthon préselned), ez is szuper, persze itt is fontos kérdés, hogy milyen magból, milyen fűben, milyen földben, milyen körülmények között (napfény, víz, stb), milyen gondoskodással készült a fű. Persze itt is kell kompromisszumokat kötnöd, hisz bármilyen növényt elválasztasz a földtől az már “romlásnak” indul, és tapasztalatunk szerint a fű másnap már nem olyan mint frissen vágva (de való igaz, konkrét mérési eredményeink nincsenek erre vonatkozóan).

Sok helyzet lehet, amikor a búzafű otthoni préselése nem jön szóba. Ekkor a legjobb választás a gyorsfagyasztott búzafűlé változat, ha azt megfelelően készítették el. Ha a fentiek szerint megfelelő volt az alapanyag és a megfelelő időben lett levágva, akkor milyen gyorsan lett lepréselve, préselés után milyen gyorsan lefagyasztva, ez a fagyasztás sima, sokkoló netán a leghatékonyabb szárazjeges fagyasztással lett-e, ügyeltek-e a megfelelő higiéniára (gépek, edények, stb).

Ha az előző lépések rendben vannak, akkor a liofilizált búzafű por hasonlóan jó döntés, hisz ott kb -40C-on vákuum alatt egy kamrában kerül leszárításra a termék, és elméletben a beltartalma a gyorsfagyasztottéval megegyező. Bennem vannak némi fenntartások ezzel kapcsolatban (hisz a vizet mégis elvonjuk…), de a tudományos vizsgálatok szerint ez egy kiváló tartósítás, és nem véletlen még az űrhajósok is liofilizált termékeken élnek. A legfőbb hátránya talán az ára, hisz ez egy drága technológia.

Gyakorlatilag több jó lehetőség nincsen. Az olcsóbb búzafű porról több helyen is írok a weblapon, ha várod a búzafűlé áldásos eredményeit kerüld, mert beltartalmában nagyon le van maradva a fentiekhez képest, úgyhogy sokat ne várj a búzafű por hatásaitól. Persze árban kedvezőbb, kevesebb macerával jár, így némileg jobban igazodik a rohanó mindent is akarok élethez, és arra mindenképp jó, hogy úgy érezd tettél valamit magadért, de ha igazi eredményt vársz csalódni fogsz. Persze ha csak annyit vársz tőle amennyit adhat, és neked az elegendő, ez is jó lehet.

Mi 2010 óta készítünk búzafűlét, ez alatt bőven végigmentünk minden buktatón, hogy megtanuljuk hogy hozhatjuk ki a legjobbat a gyorsfagyasztott búzafűléből. Hogy miért a mi búzafűlevünket vásárold, arra több helyen is megtalálod a választ az oldalon.

Légy vidám!

hogy elsőként tudjam meg mikor juthatok egy csomag bűzafűléhez ingyen